Pillangó Szentély

Egyensúly

Amikor úgy érzed végre megtaláltad az összhangot önmagaddal, az valami varázslatos érzés. Mindig ezt a létállapotot szeretnéd fenntartani, mivel akkor semmi és senki nem hozhatna ki a sodrodból, nem vennéd fel a dugó szülte felesleges stresszt, a főnök beszólásait, és a gyerekek idegtépő viszálykodása is leperegne. Igen, és most felébredtél.

Az élet számos helyzetet hoz elénk, szinte bármelyik percben, ami azonnal kibillent és a számunkra oly nyugodt légkört felborítja. Kipukkad a buborék és máris visszatérhetünk a valóság nyers színterére. Olyan nehéz a helyén kezelni a dolgokat, egyrészt azért, mert szeretnél megfelelni a külvilágnak, másrészt pedig magadnak is. Ezentúl ott vannak a hozott minták, a példaképek, ikonok és a vágy, hogy milyen is szeretnél lenni. Rengeteg olyan behatás, ami már alapjaiban megrengeti benned a stabilitást. Ha épp megvan.

Annyian mondogatják, élj így és élj úgy, de kérdem én, hol a kulcs a boldog és kiegyensúlyozott élethez. Egyáltalán kell –e, a boldog és kiegyensúlyozott élet? Ahogy egyik cikkünkben már megírtuk Ahogy ébred a lélek fáj a szív. Vagyis sokszor sokan már az első önismereti lépcsőfoknál visszafordulnak.„Nem, köszi, de nem szeretnék magamnak bonyodalmat.”„Jó ez így ahogy van, minden rendben.”Szépek ezek a gondolatok és ha a szíved is ezt dalolja, akkor valóban minden ok. Csakhogy nem véletlenül tettél lépést, nem véletlenül akartál lépni. Az, hogy visszaléptél, csak a félelmeidnek és az egódnak köszönhető. Maradj még egy kicsit a langyos „minden jó” állapotban. NE aggódj, eljön a következő alkalom, amikor te újra elindulsz. Lehet még nincs most itt az ideje. Egyet azonban tudnod kell, az hogy mikor mit cselekszel, mikor lépsz vagy nem lépsz, az a te döntésed. Amit a jelenben teszel, az alakítja jövődet. És ennek fényében, ha te másra vágysz, akkor ez a vágyálom még igencsak sokára fog megvalósulni. Nem léptél, nem lettél közelebb a célodhoz.

Az önismeret rögös útján minden egyes lépés kicsit másképp nehéz, bonyolult vagy akár szétziláló feladat, de csak azért, mert egyre jobban kezded önmagad felfedezni, szembesülsz a jellemeddel, a múltaddal, a tetteiddel és ez olykor szörnyen elviselhetetlen. Mégis bátran lépkedsz tovább, tanulsz és fejlődsz, megoldod és feloldod béklyód szálait. Ez semmihez nem fogható érzés. Büszke lehetsz magadra és legyél is. Egy-egy lépésnél meginogsz, döntést hozol és visszakodsz, belemész egy olyan felesleges játékba, aminek semmi értelme. Az ember ilyen, és a sok jó tanács semmit nem ér. Vagy letisztázódik önmagadban mit szeretnél, vagy beragadsz a dilemma mocsarába és vársz. Vársz valamire, egy kis motivációra, fenékbe rúgásra vagy épp egy hurrikánra, amely tovább repít. Nem baj, ez is te vagy, meg kell élned, meg kell erősödnöd, fel kell ismerned, hogy amit teszel, ahová lépsz, mindig azt vonzod, azt kapod vissza. Fejlődni azonban csakis úgy tudsz, hogy ezekben a helyzetekben való megnyilvánulásodat felismered, elfogadod és változtatsz.

Így fokozatosan eljutsz önmagad lelkiségéhez. Tudod ki vagy és mit szeretnél. Megtaláltad a belső egyensúlyt. Érzed középpontod, érzed szikrád jelenlétét és lelked tudatosságát. Mégis bármikor kibillenhetsz. Az életed ilyen, fogadd el. A folyamatosan áradó energiák, a folyamatosan változó rezgés mindig más helyzetet hoz számodra, mely akarva akaratlanul is, de kibillent a középpontodból. De talán nem is baj. A lényeg, hogy ha már egyszer megtaláltad tudd, hol van a test – lélek – szellem találkozási pontja benned és tudd, hogy bármikor visszatérhetsz önmagad középpontjába.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!