Pillangó Szentély

Ego vagy belső én

Annyira nehéz eldönteni, hogy mikor szól közbe az ÉN, vagyis az akarok és akarom, az akaratom. Amikor én akarok valamit. Erőszakosan, mert a fejembe vettem és kell. Most kell. Vagy amikor szeretném és vágyom rá, persze már most jó lenne, hiszen nem szeretnék várni. Mindkettő valamit akar és most. Hogyan dönthetem el, kire – melyik belső hangra hallgassak – és egyáltalán ki dönti el, hogy melyik számomra a megfelelő választás.

Annyiszor kell dönteni, napi szinten meg kell hozni számtalan döntést. Mikor kelek, mit vegyek fel, merre menjek, mit reggelizzek és ez a reggel első órája volt, még van hátra 23. Ugye milyen komoly? És ezek a döntések olyanok, amelyeket az ember észre sem vesz, hiszen rutin és annyira, valljuk be talán nem is számítanak. Persze fontos a megjelenés, hiszen véleményt alkotnak rólad. Fontos, hogy időben érj be a munkahelyedre, mert különben megszólnak és még megannyi döntés a külvilágnak szól. Tárgyi és érzelemmentes döntés. Ezekkel még nincs is sok baj, bár rengeteg ember van, aki azt sem tudja első blikkre eldönteni, hogy mit válaszon a kiirt menüsorból ebédre. De ez a döntéshelyzet, a vicc kategória. Mindegy, szokták mondani, akik azt nem képesek felvállalni mit ennének szívesen. Miért? Most nem is érdekes. Ebbe nem mennék bele, mert ezek felszínes és talán kissé jellembeli vonások félrekódolt problematikái. Vagy jobb esetben tényleg mindegy nekik.

Azonban amikor érzelmi döntés előtt állunk, ott már van baj! Bejelez a riasztó és vészes villogása, rettentő hangos vijjogása megrémít. Nem vagyunk felkészülve arra, hogy érzelmi helyzetben döntsünk. Azonnal jön a dilemma, még annak is, akinek a napi ezer rutinszerű döntéssel semmi, de semmi gondja nincs. Egy olyan döntéshelyzetben, amikor az érzelmek, érzések, a „hogyan lesz majd ezután”című gondolatok felmerülnek, ott a döntés nem születik meg könnyen. A belső dilemma az ego és a belső én vitája. Szuper jó játék, mondjuk csak a kívülállónak, mert ha benne vagy egy ilyen szituban, akkor csúnyán főhet a fejed. Jön a csiki-csuki és a hülye játékos, felesleges akarom – nem akarom ping-pong effektus. Anyám, ez nagyon egy kemény helyzet. Hogyan old meg? Hogyan tudhatod melyik benső hangra hallgass? Nem tanulod a suliban. Az életben, amikor megtapasztalod egy-egy döntésed utóhatását, talán akkor, ha visszatekintve kielemzed és rájössz az összefüggésekre, nos akkor talán megtanulhatod, amolyan tapasztalatból, hogyan is tudsz jól dönteni. Mert a szíved hangjára hallgattál. Mert megérezted és félretetted az ego sugallta ijesztő félelmeket. Mert képes voltál felvállalni mire is vágysz, akárhogy legyen is a folytatás. Mert bátor és immáron tapasztalt vagy.

Nagyon kevés embernek megy egy érzelmi döntés könnyen. Nagyon kevés ember tud csakis a szívére hallgatni. Mivel az ego mindig jön és duruzsol, és begerjeszti a félelmet, és azonnal aggodalmat szül, már amikor Te eldöntötted mit szeretnél. A hogyan mindegy, mivel hiszel abban, hogy minden érted van, és az égiek segítenek, meg semmi nincs véletlen és minden úgy alakul, ahogyan lennie kell. Szóval teljes bizodalmad van az életbe. Döntöttél, bízol, hiszel. Mégis az ego ott ciripel, kétségeket támaszt és te akármilyen tudatosnak is gondolod magad, belemész a dilemmába. Meginogsz.

Szerintem igen fontos dolog, hogy megtanuld meghallani, éppen ki duruzsol a füledbe, melyik hang „kihez” tartozik. Nem egyszerű és sokszor érdemes elővenni a technikát, mert ha jól és szívből szeretnéd élni az életedet, akkor a szíved adta sugallatokat szeretnéd meghallani. Az ego a szükséges rossz, kell és jó, ha van.

A Te feladatod kiszűrni és figyelmen kívül hagyni egód szavát. Mégpedig úgy, hogy nem felejted el sosem. Az ego mondataiban benne van az Én, és hangosabb, mint a lélek szava, így akár hamarabb meghallod és sokszor törtetően, erőszakosan felbukkan, bejelez. Én ezt akarom. A bensőd hangja – lélek szava – halk és kedves, terelget, és sosem irányít. Egy döntéshelyzetben mindig ugyanazt súgja, csak úgy feldereng, felröppen, bevillan. Nem nyomul, ezért neked kell odafigyelned és meghallanod. A Te érdeked, hogy szívből élj. Így találhatsz önmagadra és így járhatsz az utadon.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!