Ébredezés

Honnan tudod eldönteni, hogy amit érzékelsz a világból az a tényleges valóság vagy az egód projekciója. És ezen dilemmára még rájön az, hogy mindenkinek a saját világa a saját valósága. Vagyis amit te érzékelsz, felfogsz és megértesz a világból az a te valóságod. Ez eddig még talán oké is. Viszont a valóságom, amelyet ugyebár én teremtek, miért nem olyan, amilyennek én akarom. Van itt baj rendesen ugye?

Az ember egyszer csak eljut oda, amikor már elég érett hozzá, hogy kicsit keresse, kutassa, egyáltalán felmerüljön benne, hogy kell lennie valaminek a dolgok mélyén. Egyszer csak keresni kezdi az összefüggéseket, és ahogy egyre több dolgot megért, egyre többet akar tudni. Ilyen az emberi természet. Szeretnénk tudni a miértekre a választ. Már amikor végre megértünk arra, hogy nem minden a felszín, nem minden a külcsín és nem minden a tárgyi gazdagság. Persze ezek is fontosak, hogy jól érezd magad a bőrödben. Egy szép ruci, egy klassz táska és az, hogy beülhetsz egy étterembe, mind feldobhat és emelheti örömérzetedet. Kérdés, hogy ezeket a jó kis dolgokat valóban megéled e, értékeled – e vagy csak megtörténnek veled és mint egy moziban nézőként működsz.

Az életet élni érdemes, megélni és értékelni, amit megvalósítottál, amit bevonzottál, és amit megteremtettél. Minden, ami körülvesz a te játékod. Mégis olyan szomorú és sokszor drámai filmet alkotunk magunknak. És miért? Mert nem tudjuk, hogy mi alkotunk. Erre csak akkor ébredhet rá az ember, amikor elkezd keresni – kutatni, érdekelni kezdi a belső világ, az érzelmek és a lélek működése. Amikor felmerül a kérdés, ki vagyok én és mi a dolgom itt a földön. Amikor felszínre kerül a téma, hogy mi az élet értelme.

Mindenkiben felmerül ez a kérdés, csak az emberek legtöbbje gyorsan félresöpri, tovább engedi ezt a sugallatot, a legtöbb ember nem hallja meg a felcsengő kérdést, mert nem akarja meghallani. Jó ez így, a felszínen evickélni. Elszenvedgetni, ellenni a mindennapos, megszokott kis életünkkel. Addig nincs baj, amíg ez nem kevés. Addig minden jó. Vagy csak azt hiszed, hogy minden jó.

Aztán egyszer csak valami derengeni kezd, valami történik és a sugallat, amelyet már oly sokszor elnyomtál, felszínre tőr. Eljut hozzád, meghallod, megérzed, megérted vagy akár meglátod. Mindegy, mely csatornán érkezik el hozzád az a bizonyos sugallat, a lényeg hogy eljutott. Végre. Most ébredezhetsz. A sugallat szélviharrá lesz és elkezdődik a kálvária. Az önfelismerés a kérdések és válaszok csatája benned. Tudni akarod a miérteket, tudnod kell, hogyan történhetett mindez, hogyan lesz tovább és miért így vagy úgy alakultak a dolgaid. Te nem ezt akartad!

Tényleg nem? Akkor ki volt?

Amíg nem hallod meg lelked szavát, addig sodródsz azon a folyón, amelyet választottál. Addig elvagy a homályban és éldegélsz. De nem szeretnél inkább ÉLNI?

Megélni az eseményeket, érezni az élet ízét? Nem minden szenvedés és kínlódás! Nem minden csak rossz és uncsi! Ennél sokkal több az élet. Szerelem, szenvedély, vágyak, ízek, napsütés, évszakok és minden. Az életben minden benne van, bármit tehetsz, bárki lehetsz. Csak el kell hinned.

Amikor ráébredsz és felfogod végre mit is szeretnél és mire vágysz, jöhet a változás. Amikor tudatosabban kezdesz élni, mert már figyelsz a mindennapok eseményeire és megéled az adott napot, majd elkezded boncolgatni az eseményeket, egyre több összefüggésre, egyre több olyan dologra ismersz rá, ami által fejlődni fogsz. Napról napra tudatosabbá válsz, felismered az élet csodálatos szépségét és a lehetőségek széles spektrumát. Hidd el, imádni fogod. Amikor megérint a tudatosság szele. Az valami csodálatos érzés. Elrepít és magával ragad. Figyelj oda arra a halk sugallatra, mely a széllel érkezik és hagyd, hogy szélviharrá nőjön lelkedben.