Vannak napok, amikor minden összejön. Már ébredéskor érzed, hogy jobb lenne inkább fel sem kelni. Valahogy sejteni lehet, a zsigereidben érzed, ez a nap nem a te napod. És tényleg, még a reggeli kávé úgy ahogy feldob, a reggel első órája is eltelik csendesen és aztán jön a hideg zuhany, az örült rohanás és küzdelem valamiért, valami ellen. Úgy érzed nem lesz vége a napnak, mert a végeláthatatlannak tűnő feladatok csak egyre tetőzik egymást. És hihetetlen, elfogadhatatlan és őrületes ez a káosz. Úgy érzed,na most itt elég, itt a vége. Feladod. Otthagyod, kilépsz.
Megengedheted magadnak? Lehetsz ilyen vakmerő és bátor. Hogy csakúgy feladd és bedobd a törölközőt? Nem tudván mi vár rád, hogy lesz holnap? Bele a kilátástalanságba? Azért, mert éppen elborult az agyad a rád nehezedő körülölelő és fojtogató parazitáktól? Miért ne?
Amikor ilyen vagy hasonló helyzetbe kerülsz, annak van előzménye! Abban a pillanatban tetőzik, igen. Mégis felépült és robbant, amikor túltelítődött. Felépítetted és próbáltad vinni és vinni az egyre nagyobb terhet. Mert az gondoltad, elbírod. Mert úgy érezted, másképpen nem megy, nem volt merszed változtatni és bizonytalan voltál a jövődet illetően. Akkor most, hogy is van ez? Most egyszerre semmi nem számít és mindent borítasz, aztán lesz, ahogy lesz?
Nem rossz! Vagy igen! A te életedért, te vagy a felelős – tudom ez uncsi – de így van. Te döntöttél, hogy cipeled, te hagytad, hogy úgy bánjanak veled és te csináltad még mindig, pedig a szíved már másra vágyott. Amikor ilyen „szép” napot dob az élet és van még arra erőd, hogy végig vidd, kérlek vidd végig. Vége lesz ennek a napnak is, mint mindegyiknek letelik a 24 órája. Lassan és döcögősen, mégis letelik.
Este, otthon egy ilyen csodálatosan szörnyű nap után, figyelj oda magadra. Egy finom pohár bor és egy jó könyv társasága, egy fantasztikus – jelenleg igen felkapott – színező könyv vagy a kedvenc zenéd hallgatása, talán egy finom illóolajokkal fűszerezett forró vízzel teli kád. Bármi, ami lelkedet kényezteti, tedd meg. Hangolódj és relaxálj, engedd el e nap sérelmeit, mérgét és fájdalmát. Fáradt vagy, igen, de ennyi neked is jár! Ugye? Ki törődjön veled, ha nem te saját magaddal. Kapcsolj ki, lazulj.
Amikor jobban érzed magad és cseppet oldódott a nap feszültsége, mereng el a történteken, mélázz el az érzéseiden amiket ez a nap generált. Lapozz vissza kicsit az előzményekbe. Figyeld meg érzelmeidet és gondolataidat. Milyen érzelmek törnek a felszínre és milyen gondolatok söpörnek rajtad végig? Próbáld meg távolabbról tekinteni erre a napra. Nézz bele a holnapodba? Képzeld el mi várhat rád, ha ugyanebben a helyzetben maradsz. Kell neked? Szükséged van rá?
Minden egyes káosz, minden egyes rombolás után, picit megpihenve erőt gyűjtve újra lehet kezdeni. Minden tél után tavasz jön, nem nagy felismerés, ez az élet rendje. Te is ilyen vagy. Elesel és felállsz! Mégis egy ilyen helyzetben, amikor összeomlottál, miért próbálod összerakni azt amit nem tudsz, sőt nem is akarsz! Miért fecsérelsz el több időt rá, miért pazarolod egy dologra, helyzetre az energiáidat? Látod értelmét, van még benne valami, amiért érdemes? Szeretnéd? Szívből? Hát tegyél érte. Vagy engedd el!
Engedd el és vess el új magot, a káosz után gyönyörű virágot nevelhetsz! Mert tanultál a hibáidból, mert tudatosabb vagy, fejlődtél és már egy másik aspektusból látod a dolgokat! Amíg lezárod és elengeded azt, amire már nincs szükséged, szépen nevelgetheted életed új virágát. Figyelemmel kíséred és szeretgeted! Öntudatosan és szeretetteljesen.
Lásd meg a káoszban a fényt, vegyél mély levegőt, ne engedd meg magadnak azt a luxust, hogy elszakad a cérna, tartogasd estére! Pihenj és lásd meg az új lehetőségeket, értsd meg ennek a fejezetnek lassan vége! Zárd le és ültess új virágot!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: