Vajon te mindent látsz? Észreveszed a téged érintő dolgokat, a környezetedben rád hatással bíró szitukat? Vagy csak hiszed. Vagy nem is gondolod így, mert annyira ez nem is érdekes. Vagy, amit akarsz azt látod a többit hagyjuk. Mégis, amikor valami történik és a mindenki számára oly egyértelmű helyzet nálad derengeni kezd, vajon miért épp akkor, és miért nem vettel észre ezelőtt. Miért pont most?
Mindennek megvan a maga ideje és helye a világban, így a veled történő helyzetnek is. Az azonban, hogy mikor nyílik meg szemed a látásra, hát elgondolkoztató. Talán most értél meg az érzésre hogy szembesülni tudj a dolgokkal, az is lehet, hogy eddig az az érzelem, melyet ez a jelenlegi élethelyzeted hoz, mostanában üresedet meg. Belemehetnénk számtalan lehetőség fejtegetésébe, a miértek kutatásába, azonban talán egyszerűbb és számodra sokkal hasznosabb, ha szimplán önmagadba nézel.
Felnyílt a szemed, ez ok. Tetszik, nem tetszik, amit most észlelsz, jelen helyzetben édes mindegy – jó tudom, ha fáj akkor nagyon nem mindegy és ha boldog, örömteli pillanatokat ad számodra az sem mindegy – a lényeg mégis, hogy mit hoz ki belőled! Milyen változásra késztet, mit mozdított meg benned ott legbelül? Valamit megrezgetett, valamit megkongatott vagy csak egy ego harcba csöppentél?
Az élet számos leckét produkál és egyedül rajtad áll, hogyan tanulsz. Lásd meg, elsőként mindig azt, hogy ego játékba akarsz belemenni vagy valós fejlődést nyújt a „felébredés”. Kicsit játssz el a gondolattal, hogy mi lenne ha. Tekints előre, és lásd a következményeket. Kell ez neked? Ha tisztán látod, hogy mi lehet a dologból simán dönthetsz a hogyan továbbról. Amennyiben nem tetszik az eljövendő lehetőség, akkor engedd el, hagyd tovább menni. Vagy éld meg az érzést és netovább, vagyis zárd le. Figyelmed fókuszát te irányítod.
Tudom, könnyen beszélek, testvérkém is mindig ezt mondja, de hidd el nem mesét mondok. A tiszta valóságról beszélek, az egyszerűségről, mely minden ember gondolkodásának sajátja kellene, hogy legyen. Nem butaságról és menjünk neki a falnak hozzáállásrautaltam. Szimpla, egyszerű jelen pillanati élet megállapításról. A most ez van című hozzáállásról. Nem amolyan meghúzom a vállam és lexarom, hanem megélem ezt, amit épp most kaptam és tovább megyek. No és természetesen a megfelelő saját magadnak felállított korlátokon belül. Értem ezalatt a határokat, melyeket te saját magadnak felállítottál. Tetteidet igyekezz összehangolni értékeiddel és azzal a belső tudással, hogy mi a jó neked.
Mesélek egy történetet, hogy tisztán lásd mire gondolok. Aztán szíved joga eldönteni egyet értesz-e a tetteimmel és a gondolkodásommal.
Egyszer, amikor egyik párkapcsolatomban éltem, a cégnél ahol dolgoztam érkezett egy kellemes megjelenésű – tipikus én zsánerem – fiatalember, aki vezető beosztásban tetszelgett. Azt a továbbképzést, mely számomra kötelező jellegű volt, épp ő tartotta. Sok minden nem maradt meg bennem a leadott anyagról, csak a zengő hangja, a hihetetlen jóképűsége és az ing, mely nagyon ott volt rajta. Na meg az ing alatt húzódó izmok. Aztán egy szintén kötelező megjelenésű csapatépítő tréningen, a véletlen folytán összesodródtunk. Halkan jegyzem meg, egész nap kerestem a tekintettemmel és figyeltem. Nagyon feldobódtam, mert rezgetett. Teljesen a kamaszkori játékosságot hozta vissza bennem. Igen, tudom otthon ott volt a párom. Na de ki tiltja meg, hogy nézz. Az, hogy emellé még rezegsz is, hááát ez ellen nem sok mindent tehetsz. Én megéltem és mosolyogtam egész nap, mint a vadalma. Ám eljött az este. Már hazafelé készültem, mikor mögöttem utánam szólt, hova megyek, visszafordultam és közöltem, hogy megyek haza. Alapból lezártam a napot, jó volt, de köszönöm elég volt. Nem akartam a sráctól semmit, épp elég volt, hogy kicsit visszahozta a pajkosságom, cseppet megrezegtetett és ezzel az érzéssel töltekezvén haza akartam menni a páromhoz, hogy neki rezegjek, neki legyek.
A fiatalember másképp gondolta az estét befejezni, melynek tettleges tanúbizonyságát is mutatta. Finoman a falhoz tolt és két kezével lezárta a menekülő utat. Na,most nem jön, aminek jönnie kellet volna, mert amikor épp közelített arca az enyémhez, finoman eltoltam magamtól és közöltem vele, hogy hazamegyek. Várnak otthon. Ledöbbent helyes pofija, de gyorsan összeszedte magát és ennyit dobott utánam: lúzer. E kedves szóval indultam hazafelé kedvesemhez, és büszke voltam magamra, mert ugyan lehetőségem volt– na, meg akár itt halkan most bevallhatom vágyaim is – arra, hogy belemenjek egy játékba, mégis magamba nézvén tudtam, hogy nincs erre szükségem. Kösy, nem kell. A rezgés jó volt, a kamaszkori vibrálás szintén, ezt megéltem és továbblépvén ezt a projektet lezártam.
Szerintem fontos a belső tudatosság, hogy tudd, mire vágysz, hogy kell e neked és egyáltalán mi is, amit szeretnél. Így, magadba nézve a saját értékrendszered mezsgyéjén haladva mindig felfedezheted, megtanulhatod és megértheted életed tanításait
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: