Önámítás

Miért nem hiszed el a valóságot? Miért nem látod meg azt, ami ott van a szemed előtt? Miért jó a köd homálya, melyet szemed elé húzol?

Az önbecsapás az egyik legrohadtabb dolog a világon. Saját magad ellen? Ezt elképzelhetetlennek tartanám, ha nem estem volna én is ebbe a hibába. És addig, amíg az önáltatás varázslatos kis világát éled, addig minden rendben. Mikor és meddig mehet ez? Hol bukik ki, miért és mikor?  Egyáltalán hogy tehetjük ezt saját magunkkal? Önmagunkkal? Ez elszomorít! Azt hittem én jól csinálom, én mindent tudok. Persze. Hogyan másztam bele az általam kreált homályba, egyáltalán hogyan ébredtem tudatára, hogy ez nem a valóság? Hogyan éltem meg a ráébredés kínzó mondhatni elviselhetetlen öntudatra ébredésemet?

Elmesélem… Pasi story, ne olvass tovább, ha nem érdekel!

Barátunk egy igen figyelmes, mondhatni vonzó pasi, akinek van mit a tejbe aprítani. Nah, Ő volt életem párja, addig amíg be nem jelentette, hogy lelép a barátnőmmel. Tudom, ilyen mással is megesett, és nem is ez a lényeg. Ezt túléltem! Magamra maradtam és éltem tovább az életemet. Az érdekesség most kezdődik.

Úgy sok hónappal később megjelent a kedves ex. Nem melegítem fel a káposztát, ezt tudtam. Aztán valahogy másként alakult. Minden nap megjelent, kedveskedett, ajándékokkal halmozott el és udvarolt, vacsorázni vitt. Nagyon akart! Hagytam magam és élveztem a jólét adta örömteli perceket. Aztán éldegéltünk, ő a saját kecójában, én az enyémben. Hol jött, hol nem, mint a mesében. Nem zavart, mert jó volt így – gondoltam.  Nyaralni mentünk, aztán Ő üzleti útra ment, velem vacsorázott, másnap üzleti vacsorán volt. Így tengődtünk. Egy alkalommal, amikor nála kötöttünk ki, a fürdőszoba legalsó polcát valamiért kihúztam – ne kérdezd, nem tudom miért – és találtam benne egy hajkefét meg csatokat. Nőé! Tuti van csaja – gondoltam. Áh, biztos nem, nincs. Még aznap kérdőre vontam, persze NEM volt a válasz, így megnyugodtam. Nem agonizáltam a fürdőszoba legalsó fiókjában talált női cuccok miatt. Pár héttel később, egy ebéd alatt szakítottam vele. Miért? Talán ott legbelül, még ha alig hallhatóan is, súgott egy hang? Mert nem éreztem a lángot, nem dobogtatta meg a szívemet? Elég volt. Ennyi volt, vége lett. Ő nem ágált, szimplán elfogadta. Persze, mert akkor ő már tudta, amit én még nem.

No fellelkesülvén, hogy kiléptem a langyos vízből, elkezdtem élni. Volt program és fellapozódtak a régi barátnők is. Az egyik épp mesélte, hogy összetalálkozott az exemmel, aki új hússal az oldalán vonult. Nem hatott meg, hiszen nem volt bennem semmi érzelem az Ő irányában. Aztán a barátnőm folytatta – nem kértem – és részletes személyleírást adott a lányról, akit szintén akarva-akaratlanul beazonosítottam. A volt barátnőm személyében, akivel lelépett. Sok sikert nekik! Egy hónappal később – na, ezt imádni fogod – megint egy kósza hír érkezett el hozzám. A szülinapján – ki másról, mint az exemről van szó – nem a volt barinőmmel,  – halkan teszem hozzá akit mindenki várt -, hanem egy új nővel jelent meg emberünk a partiján. Ez az élet szemtelen fricskája. Rendesen megsajnáltam a volt barátnőmet, ezért fogtam a telefont és tárcsáztam. Igen jól voltam és felhívtam a volt a barátnőmet. Kicsöngött és fel is vette. Elhiheted nagyon meglepődött. Szinte láttam elkerekedő szemeit és tátva maradt száját.

Elmondtam, hogy sajnálattal hallom, hogy mi történt vele és felejtse el a pasit, mert a második felvonás is kudarcba fulladt. Mire megkérdezte: Milyen második felvonás? Ők azóta együtt voltak, mióta mi szakítottunk. Most rám került a sor, tátottam is a számat és kerekedtek is a szemeim. Mi vaaaan? És itt jön a homályzóna. Az önáltatás. Azonnal elkezdtem visszapergetni az eseményeket: Nyaralni mentünk aztán üzleti útra ment, velem vacsorázott, másnap üzleti vacsorán volt. Aha, biztos…

Megbeszéltük a volt barinőmmel, hogy leülünk egy béke kávézásra és beszélgetünk. Tudtam, amit Ő még nem tudott, hogy a kedves,  immáron mindkettőnk exe a számomra „második” felvonásban mindkettőnk palija volt. Elméláztam hogyan is vezessem ezt fel a régen szeretett barátnőmnek, úgy hogy ne bántsam meg. Nem akartam bele rúgni. Megérdemelhette volna, mégis inkább sajnáltam. Őt és magamat is.

A beszélgetésünk alatt napra pontosan összeraktuk kivel mikor és hol volt hőn – immáron – utált exünk. Drága kis volt barátnőm nyomorultul érezte magát, minden percben újabb kés ékesítette szívét. Miután minden apró részletet összeraktunk, csakhogy érezzük a törődést, elbúcsúztunk. Végleg. Ennyi volt a dolgunk egymással, nem több. Rávilágítani a dolgok valóságára. Feloszlatni a homályt, mely a szemünk előtt lebegett. A homályt, melyet a szemünk előtt lebegtettünk, nehogy fájjon az igazság. Hát most fáj.  Nem a történet valósága, az nem fájt. Az viszont, hogy átcsesztem magam, az annál jobban. Fájt és megdöbbentett a tett, melyet magam ellen követtem el. Én. Nem más! Mire hazaértem az önutálat kezdett kiburjánzani. És csak folytatódott! Elburjánzott… Ettem magam, napokon, hetek és sajnos hónapokon át. 20 kilót ettem magamra. A fiuk jöttek – mentek. Nem érdekelt semmi és senki. Utáltam önmagamat.

Aztán egyszer csak, amikor már a kettővel nagyobb ruhaméretet kellett magamra öltenem, kiborultam. Nem is a ruha méretén inkább, hogy már megint mit csinálok. Önmagammal! Egyik homályból a másikba. Ez ultra gáz, na, ez nem mehet így tovább. Hát jött, aminek jönnie kellett. Jobb később, mint soha – tartja a mondás. Szóval elkezdtem futni járni – nem mellékesen tél volt – és minden nap mentem. A futás nem csak a súlyomat kezdte leszedni, de az agyamat is tisztította. Az elején utáltam futni. Nagyon. Aztán ahogy kezdtem visszatalálni a valóságomba, erősödtem testileg és lelkileg, alakult önértékelésem és lassan, idővel megbocsájtottam. Magamnak! Megértettem, hogy a köd egy felesleges vakfolt az ember életében, melyet senki nem engedhet meg magának. És soha nem tehetsz magad ellen, hiszen ennél sokat többet érsz! Igen, visszanyertem a méltóságomat, a tartásomat és az élet igenlésemet. Fél év alatt visszatértem önvalómhoz és lettek boldog pillanataim, napjaim, majd megérkezett az új szerelem is. Éppen akkor, amikor már teljesen készen álltam rá.

Nincs homály, nincs köd csak a valóság van. Így lehet élni, másképp nem!